Téli Csókok - 3.

by - 12/16/2016

Sziasztok! 
Bizony, már csak 8 nap és én egyre kétségbeesettebb leszek, mert egyszerűen úgy érzem sosem érek a karácsonyi ajándék és egyéb előkészületek végére. Na de sebaj, elhoztam a következő részt, bár nagyon féltem, hogy nem leszek kész vele. Ilyen gyorsan még életemben nem gépeltem mint ma este. 
Átolvastam azért párszor, remélem hibát nem vétettem a nagy sietségben. :)
A karácsony tehát közeleg, az események pedig egyre csak forrósodnak a fiúk körül. 
Kellemes kikapcsolódást, és remélem szeretni fogjátok. :) 
Holnap találkozunk! 
Puszi&Pacsi






- Bill.
- Bill?
- Bill.
- Mi van? – ugrott fel Bill, és hosszú ideje először hagyta el jól bemelegített helyét az ablak előtt. Karjait maga köré fonta és melengette a fekete és kék színű gyapjú pulóverrel, amit felvett aznap. Idegesen rázta a lábait.
- Jönni fognak! – ingatta a fejét szórakozottan Gustav, miközben egy keverőtálat tartott a kezében. – Gyere és ülj le. Nem fognak gyorsabban ideérni, csak mert te türelmetlenül toporogsz az ablakban és bámulsz kifelé.
- Tudom, tudom. – ugrott fel Bill egy székre, barátjával szemben. A konyhapultra könyökölt és úgy támasztotta a fejét. – Bárcsak sietnének.
- Két napja ismered Bill, hogy ragaszkodhatsz hozzá máris ennyire?
Gustav nagyon boldog volt, mikor Bill felhívta és elújságolta neki, hogy megismerte az ikertestvérét. Csakhogy a szőke fiú logikájába sehogy nem fért meg, hogy tudta Bill máris azt mondani, ilyen rövid idő után, hogy szereti Tomot?
- Gustav ő… Tom egy… - Bill nem is tudta, hogyan magyarázza el, csak egyfolytában mosolygott. – Ő minden. Okos, és vicces, és tuti, hogy neki van a legmenőbb haja. Védelmező és gondoskodó… ő a bátyám, Gustav… az ikertestvérem.
- Ez mind nagyon jól hangzik Bill. De ő is csak egy ember. Még mindig csak egy srác, akivel találkoztál. Még nem is igazán ismered. – Gustav elkezdte kiadagolni a süti tésztát a formákba, aztán meglocsolta őket csokoládéval. – Biztos vagy benne, hogy ő az ikred, és nem csak valaki, aki hasonlít rád? Úgy értem, van valami bizonyítékod?

Miután Bill felhívta telefonon, Gustav rögtön ezt kérdezte, és arra próbálta rávenni, hogy csinálniuk kéne egy DNS vizsgálatot. Bill viszont csak a fejét rázta és a szemeit forgatta barátja szavain. Néha azt kívánta bárcsak Gustav is hinne a varázslatban, a csodában és az igaz szeretetben, mint ő.
- Ő a bátyám Gustav, ha majd meglátod, tudni fogod.

És mintegy végszóra Bill mondandója után, megszólalt a csengő.

Gustav kuncogott egy kicsit magában, mert, ahogy meghallotta, az izgatott fiú szinte levetette magát a székről, és már rohant is fejvesztve az ajtó felé. Volt némi felfordulás a nagy sietségtől és egy olyan visítás, amit Billtől eddig csak Gustav ismert, de most már Georg is jóízűt nevetgélt rajta.

Az idősebb fiú még mindig kicsit kuncogva jött be az előszobából.
- Gustav, ember, rég nem láttalak.
- A szünet kezdete óta Georg, az nem egészen két hete volt. – tette be a tepsit a sok édességgel a sütőbe.
- Ez fáj Gustav, olyan érzés minta nem is hiányoznék neked. – kapott drámaian a mellkasához Georg. Gustav viszont csak kuncogott ezen.
- Szóval, hol van a híres Tom?
- A folyosón ölelgeti halálra a kisöccsét. – nézett hátra Georg abba az irányba, ahonnan az elfojtott hangokat és nevetgélést lehetett hallani. – Esküszöm ez a kettő, valahol a szerelmes madarak és egy öreg házaspár között foglal helyet.
- Tom egy barátod? – indult Gustav kezet mosni, hogy eltüntesse a kóbor liszt és csoki nyomokat a kezéről.
- Igen, a családjaink révén, és sokszor meglátogatjuk egymást.
Georg lehuppant egy székre a konyhasziget közepén és nem sokra rá Gustav is csatlakozott barátjához. – Én soha nem tudtam, hogy van egy ikertestvére.
- Bill mondta, mikor gyerekek voltunk. Mindig ezt válaszolta, mikor megkérdeztem, mi a kívánsága a születésnapján.
Gustav levette és az asztalra dobta a kötényt, figyelmen kívül hagyva Georg vihogását a kis piros szívek látványától.

Egy darabig csak ültek és hallgattak.

- Gondolod, hogy már meghaltak oxigénhiányban? – merengett hangosan Georg.
Épp mielőtt Gustav válaszolhatott volna, két nagyon boldog tizenéves bukdácsolt be a konyhába. Úgy tűnt, hogy még mindig nem fejezték be az ölelkezést, mert Tom karja még mindig Bill derekát szorította, a fiatalabb pedig bátyja vállát karolta át.

- Ezek ketten állítólag ikrek? – Gustav szájtátva bámulta a két fiút. Egész elképesztő kontrasztban álltak egymással. Tom raszta haja és Bill oroszlánsörénye, aztán az a bő nadrág ellenben a fekete szűkre szabott farmerével, egészen különleges szélsőségeket sorakoztattak fel.
- Tudom, miről beszélsz! – bólogatott vigyorogva Georg.
- Fogd be, Gustav! – nevetgélt Bill és végre sikerült elengednie testvérét egy pillanatra. – Tom, ő Gustav, Gustav ő pedig itt Tom.
- Örülök, hogy találkoztunk. – rázta meg Gustav kezét Tom, és a szőkét meglepte ez a jó modor a gengszter külső mellé.
- Igen, én is. – mosolyodott el Gustav, mikor elmúlt a kezdeti sokk. Most kezdte el jobban észrevenni a rasztahajú fiú arcvonásait, ami szőrre megegyezett Bill vonásaival. Az orr, a szem, minden tökéletesen egyforma volt. – Bill már sokat mesélt rólad.
- Fogadok, hogy non-stop beszélt róla. – nevetett fel Georg. – Mert én szerintem már jobban ismerem Billt, mint ő saját magát. Tom képtelen másról beszélni.
- Hé, azért nem vagyok olyan rossz. – fújtatott Tom, egészen olyan módon, amit Gustav már jól ismert Billtől.
- De az vagy! – nevetett Georg.
- Hát Bill annyira gyorsan beszél, hogy amit sikerült felfognom az egészből, az nagyjából annyi, hogy milyen bámulatos vagy. – vont vállat Gustav és nézte, amint Bill ugyan azt a felfortyanást produkálja, mint az imént testvére.
- Hihetetlenek vagytok! – duzzogott Bill, aztán testvérének dőlt, de ajkai sarkát már egy huncut mosoly bontogatta. – Sütit érzek!

***

Tom nevetett és harapott egyet a sütijéből, közben pedig élvezettel nézte, ahogy Georg próbálta megütni Gustavot a beszólása miatt, miszerint Georg ügyessége a lányokkal olyan, mint mikor egy kacsa próbál felszedni egy hattyút vagy csak egy szebb madarat.
- Tudod, létezett az a rút kiskacsa, akiből a végén mégis hattyú lett. – kuncogott Bill, de Gustav csak vetett rá egy csúnya pillantást, mert ettől az érvtől, Georg a levegőbe boxolt győzelmében.
Tom csak magában mosolygott ikre őzike szemein, Bill pedig oldalra döntötte a fejét.
- Mi az?

- Mondja a család fekete báránya. – válaszolt neki Gustav, Tom pedig közben azon töprengett, hogy akkor vajon ő volt a fehér? Nem tudta elképzelni, hogy bárki tisztább vagy ártatlanabb lehetne, mint Bill. De a színválasztással mégis úgy hitte, hogy igaza volt Gustavnak.

- Nem vagyok bárány! – nézett Bill felháborodottan, nagyon nem egy kezes bárányhoz méltó módon.
- Persze hogy nem, Szimba! – dőlt hátra Georg.
Tom csak megrázta a fejét vigyorogva, és testvére vállát átkarolva közelebb húzta magához. Ketten osztozkodtak a kanapén, Gustav és Georg pedig, egy-egy fotelban ültek velük szemben. A sütemény előttük volt az asztalon, bár mostanra már több támadást is elszenvedett. Tom lágyan simogatta Bill haját. Le volt nyűgözve ettől a frizurától.
- Kis oroszlán.
- Ha már állatokról beszélünk. – Bill közelebb húzódott és egészen rádőlt Tomra, aztán felhúzta a lábait a kanapéra. – Szeretnék egy cicát… és egy kutyust.
- Milyen kutyát? – Tom szórakozottan testvére hajába túrt, és a fekete fehér loknikkal játszott. – Mert egyszerűen kizárt, hogy sétáltassak egy olyan kis valamit.
- Nem, ne aggódj. – kuncogott Bill és Tomra mosolygott az érintések élvezetében. – Egy németjuhászt szeretnék, azt hiszem, vagy legalábbis valami nagyot.
- Igen, egy olyanunk az lehet. – Tom nem is vett tudomást arról, hogy két kíváncsi szempár nézi őket, ahogy keze, Bill hajáról a nyakára vándorolt és ujjaival lágyan masszírozza, miközben a fiatalabb élvezettel nyögdécsel a kényeztetéstől. – De macskát miért?
- Szépek. Olyan ennivalóak és… dorombolnak. Imádom a dorombolást. – Bill szeme már majdnem lecsukódott a dédelgetéstől, amiben részesült. Lágy és szeretetteljes, mégis határozott mozdulatokkal simogatta öccsét.
- Nincs szükséged macskára. – rázta a fejét vigyorogva Georg. – Van egy Billed.

A barna fiú ezzel kiérdemelt egy párnát az arcába.

- Jobb, mint a bárány. – érvelt Tom, és megadóan felemelte a szabad kezét, mikor Billtől kapott egy csúnya, de szórakozott pillantást.
- Abbahagynátok, kérlek, hogy állatokhoz hasonlítotok? – fújtatott Bill, aztán megragadott egy újabb süteményt az asztalról, de a mozdulat közben majdnem leesett a kanapáról. Szerencséjére egy hosszú kéz megakadályozta ebben, ami a derekát fogva tartotta, és visszasegítette a kanapéra. – Köszönöm.
- Mhm. – dörmögte Tom, aki olyan közel húzta magához Billt, hogy öccse már félig az ölében ült. – Milyen állat lehetne Gustav, mit javasolsz?
- Nos, én nyilván valamiféle macska, Georg egy kacsa. – kuncogott Bill, Georg pedig az előbb kapott párnát visszahajította, de elvétette a célzást. – Gustav lehetne egy… egy bagoly… vagy egy tyúk.
- Egy tyúk? – nézett Gustav bizonytalanul a fekete hajú fiúra.
- Igen, mert mindig úgy anyáskodsz az emberek felett. – mosolygott Bill ártatlanul. – És emlékeztetsz a bagolyra abból a meséből, a nagy kövér sárga medvével.
- Jézus. – rázta meg a fejét Gustav miközben hátradőlt. Értetlenül nyögött fel. – Tyúk?
- Ugyan már Gusti, egy nagyon szép kis tyúk, a szívecskés kötényben, sütikkel a kezedben. – kuncogott Bill.
- Gusti? – meresztette a szemeit és egy görcsös nevetésben tört ki. – Ne, komolyan… Gusti?
- Ez egy becenév. Csak Bill szokta ezt használni. – dőlt még mélyebbre székében, hogy már majdnem eltűnt a kárpitban.
- És a nagymamád. – jelentette ki Bill, miközben öntudatlanul összefonta ujjait ikrével és hasára húzta a kezüket.
- Kuss. – nézett rá Gustav. – Oké, szóval milyen állat Tom?
- Ő egy jegesmedve. – bólogatott határozottan és komolyam Bill.
- Miért vagyok egy jegesmedve? – nevetgélt Bill fülébe, és orrát eltemette öccse fekete sörényében. Tom arra gondolt, ez most még jobb lesz, hogy a haja ilyen nagy és bolyhos. Bill érezte, ahogy a forróság szétárad a mellkasában.

- Mert te olyan nagy vagy és kényelmes és mert nagyon szeretem a jegesmedvéket. – a fiatalabb iker hátravetette fejét bátyja vállára és rengeteg szeretettel a szemében nézett fel rá. – És te puha vagy és meleg… jegesmedve-szerű.
- Awww! – Georg mindkét kezét a szívére szorította és úgy ragyogott rájuk a tekintete, mint egy öreg hölgynek, mikor egy kisbabát néz. – Ti ketten túl aranyosak vagytok, hogy ez igaz legyen!
- Fogd be! – vigyorodott el Tom, és ráhajtotta arcát Bill fejére, és mindkét kezével öccsét ölelte. – Én egy jegesmedve vagyok, aki szét tudja rúgni a kiskacsa seggét bármikor!
- Persze, persze. – nevetett Georg és felállt a karosszékből. Nyögdécselve kinyújtózott, és kilesett az ablakon, a mostanra már teljesen sötétségbe borult utcára. – Nos, ez a kacsa lassan haza repül. Jössz?
- Nem, én itt maradok ma este, amúgy is túl fáradt vagyok mozogni. – egy ásítás tört elő Tomból, mintegy bizonyítékként, amin Bill jót mulatott.
- Jobb ha én is megyek. – kezdte el kiásni magát Gustav a túl kényelmes párnák közül vonakodva, mert úgy tűnik fogságban akarják tartani. – Örülök, hogy találkoztunk Tom. Bill, majd hívlak oké?
- Feltétlenül. -  bólintott Bill. – Köszönöm a sütiket Gusti!
- Ki kísérsz minket, vagy magunknak kell kitalálni? – kérdezte Georg egy önelégült mosollyal az arcán, pedig a választ valójában biztosra tudta.
- Ahh túl kényelmes most. – vigyorgott Tom barátjára, és lustán integetett nekik, Georg meg csak nevetve megrázta a fejét és elindult a folyosón.
- Rendben, sziasztok srácok. Jössz Gusti?
- Kuss. – csapott Georg tarkójára, mielőtt Bill bezárta volna az ajtót utánuk. – Kiskacsa.
- Tyúk! – nevetgélt Georg. Mielőtt az ajtó becsukódott volna még hátrakiáltott a válla fölött; - Szia cicus!

A két fiú csendben lépett be a liftbe, és megnyomták a gombot, hogy elinduljanak. Gustav a lift falán lévő tükörnek dőlt. A barna pedig a biztonsági kamerát kereste, hogy idióta arcokat vághasson, miközben belenéz.
- Szóval.
- Szóval, mi? – sandított Georg a barátjára.
- Szóval mit gondolsz róluk, hogy testvérek? – dugta kezét a zsebébe Gustav nemtörődömséggel.
- Szerintem ez nagyszerű. Igazán látszik rajtuk, hogy megtalálták a lelkük másik felét, vagy valami ilyesmi. – sóhajtott fel Georg, aztán arra a következtetésre jutott, hogy nem is túl szórakoztató a kamerát gúnyolni. – Azt kívánom, hogy ez, tudod, legyen nekik mindig ilyen jó.
- Csak szerintem ez furcsa, úgy értem, hogy még csak pár napja ismerik egymást. – húzta ki egyik kezét a zsebéből, és a nyakát kezdte dörzsölni. – És…
- És mi? – fordult felé Georg, és most komolyan nézett rá. – Gyerünk Gustav, tudom, hogy mikor van mikor már túl sok gondolat van benned valamiről, és ez egy olyan pillanat. Ki vele!
- Oké, oké, csak… - döntötte hátra fejét és magát nézte a plafon tükrében. – Még sosem láttam senkit ilyen mézes-mázasan viselkedni egymással csupán néhány nap ismeret után.
- Szerintem is egy kicsit cuki-muki meg minden, de… - mosolyodott el Georg. – Tudod hibáztatni őket? Úgy értem, mindig is tudtak egymásról és most végre találkoztak.
- Gondolom. Nem hiszed, hogy ez egy kicsit még kínos is? Mármint, még a testvérek, akik egész életükben ismerték egymást, ők sem viselkednek… így. – Gustav elpirult egy kicsit a mondat végére.
- Csak szükségük van egy kis időre. Végtére is, sok évnyi dédelgetést kell pótolniuk. – ütögette meg barátságosan Gustav karát. – Személy szerint, én úgy gondolom, hogy ez aranyos.
Gustav csak nevetett és visszaadta az ütést, mielőtt megállt a lift és hamarosan mindketten kiléptek a hóviharba.

***

- Szóval, tetszenek a jegesmedvék? – hajtogatta épp össze a takarót Tom, aztán megigazította a párnákat a kanapén és a fotelekben, ahol barátaik ültek. Úgy tűnik Billnek fontos, hogy minden tiszta és szép legyen a lakásában, Tom pedig több, mint boldog, hogy segíthet neki ebben. Billre pillantott aki épp a folyosóról sétált be, hogy megbizonyosodjon róla, kellően bezárkóztak éjszakára.
- Ők a kedvenc állataim. – mosolygott Bill, és egy kicsit ugrándozva lépdelt, de Tom látta, hogy kisöccse azért fáradt. – Szeretnék egyszer egy jegesmedve bőrt. Persze hamisat, nem valódit, hogy odatehessem a kandalló elé.

Tom a kandallóra nézett. Egy hatalmas ódon darab volt. Simán el tudta képzelni, ahogy Bill, kis testével elnyúlik a meleg tűz előtt a fehér jegesmedve bundán és fekete körmei eltűnnek a fehér szőrmében.
- Jó lenne!

- Tudom. Ez lenne a tökéletes hely ez olvasáshoz, vagy alváshoz, vagy… - hirtelen nagyon élénk pír jelent meg Bill arcán. Tomnak volt egy ötlete, hogy öccse mit is akart mondani, de szerette ezt a színt az arcán, így még kínozni egy kicsit, nem tűnt olyan rossznak.
- Vagy mi?
- Semmi. – csiripelte Bill, és gyorsan átsétált a konyhába.
- Ne, ugyan mit szeretnél csinálni a jegesmedve bundán a kandalló előtt? – Tom majdnem nevetett, amikor Bill még vörösebb orcákkal fordult felé. Követte ikertestvérét a nappalin át a folyosóra, ahonnan Bill hálószobája, a vendégszoba és a két fürdő nyílt. Tom nem is gondolkodott, csak követte Billt a fürdőszobába. – Meztelenül akarsz ráfeküdni?
- Tom! – fordult meg Bill, arca pedig már lángoló vörös volt, de a megbotránkozó arcot nem tudta sokáig tartani, mert átvette felette az uralmat a szája sarkában már mutatkozó mosoly.

Tom a tartalék fogkeféért nyúlt, amit Bill nyújtott neki és leült a WC ülőkére, onnan vigyorgott zavart kistestvérére. – Szeretkezés a jegesmedve bundáján.
- Fogd be. – kuncogott Bill, és szájába tette a fogkeféjét.

Tom befejezte a fürdőszobai szükségleteit, Bill még épp a sminket mosta le. Megkérdezte öccsét, hogy tudna-e kölcsön adni neki egy boxert, aztán öccse beirányította a hálószobájába, hogy turkáljon magának egyet a gardrób fiókjában. Figyelmen kívül hagyta a fiúshortot amin Hello Kitty van, inkább egy sima fekete darabot választott. Épp be akarta csukni a fiókot, mikor valamin megakadt a szeme.

Valami fekete és selymes, fűzővel.

- Szóval, azt hiszem Gusti kedvel, és… - Bill megakadt mikor meglátta Tomot a fürdőszoba ajtóban. Tom elvigyorodott és felemelte a szexis alsót két ujjal, közben lassan felvonta a szemöldökét játékosan.

- Szóval, tudom, beszéltünk erről meg minden, de… én nem igazán tudtalak elképzelni akkor ezekben. – Tom csak ugratta. Az igazság az volt, hogy tökéletesen sikerült látnia a képet Billről ezekben a falatnyi fehérneműkben. Talán túlságosan is sikerült elképzelnie. De ki hibáztathatja őt? Bill jól nézett ki, és mikor neki mag Georgnak elmesélte, hogy néha visel francia alsót, Tom nem tudott ellenállni a mentális képeknek.

- Add azt ide. – sziszegte Bill és a már elhalványodni készült pír most újra felélénkült. – Istenem, annyira ki fogom dobni ezeket. Te és Georg ezt soha nem fogjátok elfelejteni, ugye?
- Nem! – vigyorgott Tom, feltartva a fekete boxert. – Én maradok ezeknél, ha nem gond.
- Biztos, hogy nem szeretnél egy bugyit? – lengette a selymes fehérneműt Tom arca előtt, és már játékosan táncolt a vidámság az arcán.
- Nem, ezt inkább meghagyom neked. – nevetett Tom. – Rajtad van a helye.

Ez egy kicsit megdöbbentette hirtelen Tomot is, mert már nem csak játszott, volt némi alapvető igazság abban amit mondott. Valóban látni akarta Billt az apró bugyiban, akármilyen furcsán is hangzott. Ez nem zavarta túlságosan, bár mindez amúgy is csak a móka kedvéért volt.

- Talán úgy lesz. – vigyorodott el Bill. – Ó, hol alszol?
Tom kérdőn hajtotta le a fejét.
- Hát, megcsináltam az ágyat a vendégszobában neked… vagy… - Bill szórakozottan piszkálgatta a bugyit. – Vagy, tudod, csak…
- Aludjak itt? – nézte Tom Bill arcát, és szeretetteljesen mosolygott rá. A fekete hajú iker bólintott és Tom még szélesebben mosolygott. – Nem hiszem, hogy képes lennék a folyosó másik felén aludni, tudva, hogy te itt vagy, ebben a szobában.
- Akkor jó. – sóhajtott megkönnyebbülten Bill, és kuncogott egy kicsit Tom arckifejezésén. – Én sem tudtam volna így aludni. És tudod az ágyam nagy, nem lesz probléma, mindketten elférünk rajta.
- Esküszöm, olyan soványak vagyunk, hogy valószínűleg bárhol elférnénk. – sétált át Tom az egyik székhez, majd levette a sapkáját, amit hamarosan a fejpántja is követett.
- Már kíváncsi vagyok rá, hogy olyan sovány vagy-e mint én. – vetkőzött Bill a szoba túloldalán, Tom átlesett a válla felett, és Bill sápadt bőre nézett rá vissza. – Mert azokban a ruhában akár azt is rejtegethetnéd, hogy lány vagy, én soha nem vettem volna észre.

- Nos, nagyon köszönöm, én nem vagyok lány. Azt hiszem te azért mégis soványabb vagy, mint én. – fordult meg most teljesen Tom, mert azt gondolta, hogy mivel egypetéjű ikrek voltak, látni Bill testét, nem sokban különböző, mintha a sajátját nézné. Áthúzta a pólóját feje felett, és hagyta, hogy rasztái lazán omoljanak vállára. – És sápadtabb is.

Bill felnevetett, egyelőre még háttal Tomnak, aki csak nézte, hogy a szűk fekete nadrág a földre esett. Levette a sajátját is, de közben szemeit nem szakította el Billről. Csak akkor nézett félre egy pillanatra, mikor levette a boxerét, hogy kicserélje Billével. Valahogy látva Bill hófehér fenekét egy nagyon furcsa érzés kerítette hatalmába, pedig pontosan ugyan olyan volt, mint az övé.

Volt egy csomó dolog, amit Tom felfedezett Bill testén. Bill valóban vékonyabb, mint Tom, de még nem a beteges módon. Szép ívű, keskeny csípője volt és kicsi vállai. Hosszú és szikrázóan fehér lábak, karjai pedig izmosak, de nem annyira, mint Tomnak. Bill Tomot egyfajta mesebeli tündérre emlékeztette, sápadt szépségével, hosszú és tökéletes végtagjaival. Tom soha nem csodált még így egy testet ezelőtt, még soha senki nem bizonyult annyira varázslatosnak, mint Bill.

Mikor kisöccse végül megfordult, Tom nem tudott mit tenni leesett állával, de nem is nagyon próbált. Bill csípőjének sima bőrére egy ébenfekete csillag volt festve, ami csodálatos kontrasztban volt bőre színével.
- Azta!
- Tetszik? – vigyorodott el Bill, és odasétált Tomhoz. – Ezt volt a második, amit csináltattam.

Bill ott állt Tom előtt, a raszta pedig kinyúlt, és tenyerével végigsimított Bill csípőjén. Nagyon lágyan, Tom végigfuttatta a hüvelykujját a csillag tetején, és érezte a forróságot, ami Bill bőréből sugárzott.
- Ez gyönyörű.
Tom pillantásával elkapta a másik tintával borított területet is. Másik keze gyengéden siklott végig Bill karját, hogy megérintse a kanyargó tintacsodát. – Ez volt az első?
- Nem, ez a harmadik. – mondta neki Bill, és várt egy kicsit, míg Tom végigcsodálja a tetovált bőrt, mert nem tudott mozdulni a szorításából. Végül Bill csak felemelte a haját, és előre hajtotta a fejét.
- Ez volt az első.
Tom egyik kezét még mindig Bill csípőjén tartotta, másik kezével pedig, most a kis fekete jelet tapogatta ki ikre nyakán.
- Mindegyik gyönyörű!

Bill Tom meztelen mellkasának döntötte a fejét. Az idősebb masszírozni kezdte ujjaival Bill nyakát a tetoválás nyomán. Nagyon lassan lehajolt és kifújta a levegőt a festékes bőrre. Nem tudta visszafogni magát, ajkai lebuktak és finoman a tetovált bőrre tapadtak. Nem igazán csók volt, inkább csak érintés.

Bill egy kicsit megborzongott. – Oh.

- Imádom őket! – lehelte Bill nyakába a tetoválása felett. Úgy gondolta, hogy egy kicsit furcsa lesz, ha újra hozzá érinti az ajkait, de ez nem akadályozta meg benne. – Mindig is tetszettek a tetoválások, de nem magamon. A tieid mégis tökéletesek!
- Köszönöm Tomi. – kuncogott Bill és mindkét keze Tom oldalára csúszott, ahogy megint szembe került vele. – Gyerünk, mert megfagyok.

Tom elmosolyodott, és hagyta, hogy testvére elhúzza az ágyig. Bill mászott be először és kezében tartotta a takarót, hogy Tom besurranhasson alá. Tom eldöntötte, hogy nagyon szereti Bill ágyát. A matrac hihetetlenül puha volt, szinte felfalja őt. Az ágyneműk pedig megfelelően melegek és selymesek. És ott volt Bill. Tom szerette az érzést, hogy Bill egy ágyban van vele. Mert Bill puhább volt, mint a matrac, mikor Tom köré csavarodott, selymes volt és meleg, mint az ágyneműk. Arcát Tom nyakába fúrta, és a forró lehelete csiklandozta a raszta bőrét. Mikor Bill egyik lábát becsúsztatta Tom lábai közé, aki ezután szorosan átölelte öccsét, Tom eldöntötte magában, minden ágy amiben Billel együtt lehetett, a világ legjobb ágya volt.

- Tom? – Bill hangja tompán szólt az idősebb nyakából. Egyik kezével Tom hasát simogatta gyengéden, másikat pedig kusza raszta tincsei közé csúsztatta.
- Hm? – simogatta még mindig Billt és érezte a meleg bőrt ujjai alatt.
- Te tényleg hetero vagy?
A kérdés annyira a semmiből jött, hogy Tom csak szó nélkül folytatta a simogatást, miközben vett egy mély levegőt, azt szinte észre sem vette, hogy nem fújta ki.
- A válaszadás levegővételt igényel Tomi. - mondta Bill halkan, a szempillái pedig Tom állát csapkodták.
- Miért gondolod hogy…?
- Csak abból, ahogy viselkedsz, mikor csak mi ketten vagyunk. - ásított Bill és lehetetlenül közel bújt. A teste olyan forró volt, így most Tom meztelen bőrén.
- Oh… - Tom nem igazán tudta, mit mondjon.

Az igazság az volt, hogy nem tudta magáról pontosan. Mindig is hetero volt, mindig szerette a lányokat, de az igazságba bele tartozik az is, hogy néha a fiúkat is megnézte. Nem szándékosan, nem úgy mintha gusztálná őket. Néha mikor Tom berúgott, a szép fiúk egyre többen és többen lettek. Tom csak simán sejtette a választ.
- Kíváncsi.
- Hm? – emelte fel a fejét Bill és az ajkai súrolták Tom állát.
- Kíváncsi vagyok… néha. – Tom vett egy reszkető lélegzetet. Soha nem mondta még ezt el senkinek. Ez a beszélgetés most mégis rendben volt Billel. Rendben van, mert Bill az ikertestvére, az ikrek pedig mindent megosztanak. – Úgy értem, talán… talán, bi.
- Voltál már fiúval? – mikor Bill beszélt, ajkai Tom állán mozogtak.
- Nem. – rázta meg a fejét Tom, egyik kezét pedig Bill lapockájára simította. – Még soha nem találtam senkit akivel én… nem tudom, a bizalmat, ahhoz, meg megpróbáljam, még senkinél nem éreztem.
- Mikor először gondoltam rá, hogy talán meleg vagyok, megkértem a legjobb barátom, hogy hadd csókoljam meg. – Bill Tom bőrébe mosolygott, ajkai pedig Tom ádámcsutkáján mozogtak.

- Hagyta, neked? – Tom öntudatlanul döntötte egy kicsit hátrébb a fejét, hogy jobban érezhesse Bill ajkainak szerető érintését a bőrén. Soha nem volt senki, aki ilyen szeretetet mutatott volna felé, és Tom nem tudott betelni vele. Cserébe elfordította a fejét, és ő is lágyan Bill homlokára csókolt.
- Igen. Azt mondta, megtehetem, ha utána neki adom a jégkrémem. - Bill kuncogott egy kicsit. – Szóval megcsókoltam, és úgy éreztem, hogy jobb volt, mint egy lánnyal, úgyhogy azt mondta, biztosan meleg vagyok. Aztán megette a fagyimat, de engedte, hogy egyek belőle egy kicsit én is, mert szerinte az egy jó csók volt.

Tom felnevetett, de mégis érzett egy kis kellemetlen görcsöt a gyomrában a gondolattól, hogy valaki megcsókolja az ő Billáját.
- A legtávolabbi pont, amit eddig átéltem egy sráccal, az egy ölelés volt, és erősen kétlem, hogy ez számít.
- Hé, mi vagyok én, tán egy lány? – mélyesztette körmeit egy kicsit Tom hasába, a raszta pedig felnevetett.
- Nem számít, mert te a testvérem vagy. – kuncogott egy kicsit Tom és szorosan átölelte Billt. – Akkor puszilhatlak meg, amikor csak akarlak.

Mindkettejük pillái egyre nehezebbek lettek. Tom érezte a fejében azt a ködös fáradságot. Bill következő szavait is alig hallotta. – Mi lenne ha nem lennék?
- Hm? – kezdte simogatni egyik kezével újra Billt, másik keze pedig a feneke fölött pihent, ujjai érintették Bill selyem boxerének szegélyét.
- Mi lenne, ha nem lennék a testvéred? – Bill hangja már annyira, de annyira álmos volt, hogy csak belesuttogott Tom bőrébe. – Akkor is megpuszilnál?
- Naná! – motyogta Tom, és nyomott még egy utolsó csókot Bill homlokára, míg végül engedett a megnyugtató sötétségnek.
- Jó, szeretem, mikor megpuszilsz. – fújta ki a levegőt Tom nyakába, szeme pedig lecsukódott, teste elnehezült és ő is egy távoli világba kezdett sodródni. – Jó éjt Tomi.




Talán ez is tetszeni fog

4 Comments

  1. Jujj ez nagyon cukiiiii alig várom a holnapi részt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy elnyerte a tetszésed. Így karácsony környékén jók is az ilyen cukiságok. :) Köszönöm a kommentet.

      Törlés
  2. A karácsonyi ajándékokkal én sem állok sehogy, meg az előkészületekkel sem :( Tudom,mit érzel.
    A sztorit is igyekszem gyorsan követni,de sajnos ez nem mindig sikerül, időhiány miatt :(
    Érdekes története ez...Fura gondolatok vannak bennem tőle.Nem mindennapi,nagyon aranyos, de tényleg van benne egy kis adag perverzió is...Ettől aranyos. Kíváncsi vagyok mi fog még történni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem. :) Én is így vagyok, de mivel megígértem teljesíteni is akarom, de én is ezer felé szaladok, és van hogy még a buszra várva, vagy múltkor épp az orvosi rendelőben pötyögtem a fordítást a telefonomba. :D Szóval... igen. Ezzel jár a karácsony. A történet meg, hm. Mikor megláttam az enyhe perverziót figyelmeztetést, nem igazán tudtam mire gondoljak. Azért, hogy is mondjam, vannak benne szem meresztős érdekes pillanatok. :D
      Azért remélem valahol majd sikerül időt nyerned, és utolérned magad. Aztán ha sikerült, akkor áruld el a titkod. ;)

      Törlés