Téli Csókok - 4.
Sziasztok!
7!!! Azaz 7 nap! Egy hét van már csak vissza. Nem is hiszem el. Ez pedig azt is jelenti, hogy megérkeztem a 4. résszel. :)
Én nagyon szerettem ezt a részt. Olyan kis édes, remélem nektek is tetszeni fog. :)
Holnap nem ígérem ilyen koránra magam, mert a rész duplája ennek, de amint elkészülök vele már töltöm is fel. és biztosan még éjfél előtt. :)
Nem is húzom az időt!
Köszönöm a kattintásaitok és kommentjeitek, nagyon jól esnek!
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
- Szóval,
mit csinálunk ma? – mosolygott Tom öccsére, közben pedig derekát simogatta.
Bill csak álmosan morgott és közelebb bújt Tomhoz, ajkait pedig kulcscsontjához
szorította.
Tom soha nem
érezte ennyire kipihentnek magát ezelőtt, nem érzett ilyen hihetetlen
nyugalmat. Bill mellett aludni egy éjszakát, felért azzal, mintha egyedül egy
hetet végigaludna. Nem tudott visszaemlékezni, hogy valaha is érzett-e már így.
És érezve, ahogy Bill kapaszkodik belé, nyilván ő sem akarja, hogy véget érjen
ez a csodálatos pillanat, Tom is így akarja.
De nekik valamikor fel kellett kelniük.
- Neeem, nem akarok. – nyafogott Bill
rosszkedvűen, amikor Tom elkezdett feltápászkodni, és ezért Bill legurult róla.
– Kérlek, Tomi, csak öt perc, jó?
- Ezt mondogattad az elmúlt egy órában
is, Billa. – kuncogott Tom, és kikúszott az ágy szélére, de a padló hideg
érzetétől megrándult a lába. – Gyerünk, dolgunk van ma még.
Amikor Tom a válla fölött hátra nézett
Billre, minden, amit látott egy nagy fekete sörény, ahogy kócosan szétterült
azon a párnán, amin eddig Tom feküdt. – Tudod, nagyon aranyos vagy!
Bill csak tompán kuncogott.
- Nem szabad ilyen aranyosnak lenned. Ez
arra kényszerít, hogy vissza akarjak menni az ágyba. – Tom egy pillanatig,
elgondolkodott, majd elmosolyodott magában a fiatalabb fiúra nézve. – Szóval
ennek muszáj véget vetnem.
- Hm… várj, mi? – egy másodpercre Bill álmos
arca bukkant elő a párnák közül, mielőtt a takarót lehúzta a testéről, a fekete
pedig visítozva tiltakozott a hideg levegő ellen, ami megcsapta emiatt. – Nem,
nem, nem! Tomi, ez nem volt szép. Most megint fel kell melegítened engem!
Tom elnevette magát, amikor Bill
felpattant átkarolta a nyakát, és visszahúzta magával az ágyba. – Ez olyan
meleg.
- Menj, zuhanyozz le Billa, az majd
felmelegít. – Tom átölelte Billt, magán érezve meztelen mellkasát, a
szívdobbanásaik összekeveredett. – Aztán jöhetsz reggelizni. Szeretnél francia
pirítóst?
- Mm, igen, köszönöm Tomi. – Bill nyomott
egy hanyag puszit Tom arcára kuncogva, míg a rasztahajú még mindig a derekát szorította.
Aztán Bill leugrott az ágyról és boldogan kirohant a fürdőbe, addig pedig Tom
felöltözött és elindult a konyha irányába.
Hamarosan Bill is csatlakozott Tomhoz,
csendben megreggeliztek, miközben egyfolytában mosolyogtak egymásra, mikor
elkapták a másik tekintetét. Ez jó volt, gondolta Tom, épp olyan, mint
amilyennek lennie kell, ha az embernek van egy ikertestvére.
- Oké, akkor mit csinálunk ma? – Tom
eltette a tányérokat és nézte Billt, aki a maradék fahéjat nyalogatta le az
ujjairól.
- Dekorálunk! – a látszólag kielégítő
ujjnyalogatás után Bill felállt, és nyújtózkodott egy nagyot, amitől a gyapjú
pulcsija felcsúszott, így felfedve egy kis részt a szikrázó csípőjéből. – De először is
venni kell díszeket.
- Oké, milyen díszeket szeretnél? –
követte Billt a fürdőszobába, és nyomtak fogkrémet a fogkeféikre. Bill utána
elővette sminkjeit, és egy halványabb rétegben felvitte szemeire a jól
megszokott fekete festéket. Tomnak még tele volt a szája habbal és úgy szólalt
meg; - Szeretnél egy karácsonyfát?
- Szerinted itt elférne egy karácsonyfa?
– dolgozott tovább a szemceruzával, és Tom szinte lélegzetvisszafojtva figyelte,
ahogy öccse gondosan mozgatja a ceruzát szeme körül. Most úgy érezte magát,
mint egy igazi nagy testvér, aki elszorult torokkal nézi, miközben kistestvére
valami hegyes tárgyal, épp veszélyes helyzetben van. Egy kicsit aggódott. –
Mármint szeretném, hogy legyen.
- Aha, szerintem el férne ott a… - Tom
félig Bill mögött a mosdó fölé hajolt, hogy kiöblítse a száját, közben pedig
nekidőlt Billnek, és a derekába kapaszkodott. – a TV mellett.
- Ó ez olyan szép. – Bill egy kicsit
felvisított örömében. és Tom szinte átkozta magát, hogy képtelen átlendülni
afölött, hogy Bill most épp a szempillaspirállal dolgozik vészesen közel a
szeméhez. – Szóval akkor veszünk egy fát. Szükségünk van díszekre is a fához,
és néhány fényfüzérre az erélykorláton, és fagyöngyre, és gyertyákra és…
Bill megállt a felsorolásban, mikor Tom
megrántotta a csuklóját, hogy messzebb húzza a spirált testvére szemétől. Öccse
kérdőn nézett a tükörben.
- Csak kérlek, ne izgasd fel magad, és ne
hadonássz, mikor ilyenek vannak a kezedben, jó? – Tom valóban ijedten nézett,
Bill pedig csak kuncogott ezen, és gyorsan adott egy puszit ikre arcára.
- Sajnálom Tomi. – majd már folytatta is
pillái göndörítését, aztán eltett minden sminket és ugrándozva indult el. –
Szükségünk lesz diókra, és kellenek mikulás sapkák is és… oh, ez annyira
izgalmas!
- Természetes! – vigyorgott kisöccsére,
és fejét rázva követte Billt, aki kiugrándozott a fürdőszobából. – Hé, nem
láttad a sapkám?
Bill kuncogott és a bejárati ajtó
becsapódott.
Tom egészen a parkig nem érte utol Billt,
de ott végül a karjaiba zárta, és a rasztás nem engedte el őt még jó sokáig.
***
- Ó Istenem, ez a fa olyan kövér! – Tom
gyakorlatilag levetette magát a parkban egy padra. Bill csak kuncogott, és
letette a szatyrokat, amiket cipelt testvére mellé a padra. Már körülbelül két
órája járják a várost, vásároltak karácsonyi díszeket, aztán kiválasztották a
tökéletes fát. Az igazság az volt, hogy a fa valójából kicsi volt, de Tom már
átszenvedte a városon és kezdett egyre nehezebb lenni. – Pihenjünk itt egy
kicsit.
- Rendben. – ült le Bill is, és Tom
vállára támasztotta a fejét. – Szegény Tomi.
- Hé, szuperül vagyok. – vigyorgott le rá Tom,
és kiásta nagy zsebéből a kis kólásüveget. A felét szinte egyből kiitta,
miközben Bill csak biggyesztett ajkakkal nézett rá. – Mi az?
Bill előrántotta az őzike szemeket
tarsolyából.
- Nem, nem kapsz belőle, van sajátod. –
mondta egyből.
- De az lent van egészen valamelyik
szatyor alján. – nyafogott Bill játékosan, oda akart nyúlni a palackért Tom kesztyűs
kezében. Azóta is még a bolyhos darabot viselte, amit Billtől vett kölcsön.
- Hé. – emelte fel az üveget öccse feje
fölé, biztonságos távolságban tartva Bill kezeitől, mikor tekintete az út másik
felére kalandozott. – Az ott nem Georg és Gustav?
Bill feladta a küzdelmet, hogy elkapja az
italt, és arra nézett amerre Tom mutatott. Nem látta először, hogy kikre mutat,
de aztán meglátta a két embert az egyik nagy fa árnyékában enni, kinézetre
valami hotdog félét. – De, ők azok.
Tomnak hirtelen egy nagy, huncut mosoly
terült el az arcán.
- Mi van? – nevetett Bill is.
- Meg kéne dobálni őket hógolyóval. –
jelentette ki Tom, és nagyokat bólogatott a saját javaslatára.
Bill visszanézett a fiúk irányába, akik
még mindig a fa alatt ültek. Elég messze voltak tőlük. – Azt hiszed, eltalálod
őket innen?
- Biztos. Te nem? – vigyorgott rá Tom, és
ettől Bill egy kicsit elpirult. Imádta, mikor Tom kidugta a nyelvét és játszott
az alsóajkában lévő ékszerrel.
- Természetesen én is! – duzzogott egy
kicsit Bill.
- A kólámban fogadok veled, hogy nem
tudod megcsinálni. – mondta neki Tom, és Bill orra előtt lengette az üveget. –
Ha eltalálod az egyiküket, akkor megkapod. Ha elvéted, még a fát is te cipeled
haza.
Bill a fiúk irányába sandított, hogy még
egyszer felmérje a távolságot. Ő és Tom is tudta, hogy szinte lehetetlen innen
eltalálni. Nagyon szerencsés találatnak kell lennie. Aztán Bill az égre emelte
a tekintetét… - Oké, állom a fogadást.
Tom szája tátva maradt, és csak nézte,
amint Bill felkel a padról, leguggol és összegyűjt egy nagy adag havat a
kezében. – Mi? Komolyan azt hiszed…? Hé, egy lövésed van csak, tudod.
- Aha, oké. – Bill újra felegyenesedett, és
megállt Tom mellett.
- Két hógolyód van. – mutatott Tom Bill
kezeire, mert mindkettőben díszelgett egy-egy gömb.
- Akkor ezt fogd meg. – adta át az
egyiket Tomnak, elrejtve egy mosolyt ikre elől. Ó, Tom még annyira meg fogja
bánni, hogy elvette tőle az a kis hókupacot. – Na, essünk neki.
Bill visszahúzta a kezét, és előre
rugaszkodott, hogy olyan erősen hajítsa el barátai irányába amennyire csak
tudja. Tom felnevetett, mert teljesen világos volt számára, hogy Bill rosszul
fog célozni. Bill csak mosolygott.
Ha azt mondjuk, hogy Tom meg volt
döbbenve, akkor az még enyhe kifejezés. Bill csak nevetni tudott ikre arckifejezésén.
A hógolyó eltalálta a fát, ami tele volt
hóval. Ezt követően a roskadozó alsó ágakról az összes szikrázó, jeges fehér
por lehullott. Ez főként azért volt vicces, mert ez a nagy kupac hó, a két gyanútlan
fiúra pottyant. Most Gustav és Georg valóban úgy nézett ki, mint egy hóember.
- A francba! – tátogott Tom.
- Aha, megmondtam, hogy eltalálom őket
hóval. – kuncogott Bill és gyorsan kikapta a kólásüveget Tom kezéből, és a
szájához emelte, míg a fiúk lerázták magukról a havat. Míg Bill ivott, Tom még
mindig azt a kupac havat szorongatta, amit öccse nyomott a kezébe.
Aztán két nagyon mérges és nagyon nedves fiú fordult szinte egyszerre Tom és Bill irányába. Bill csak látványosan ivott
tovább. Ez volt az a pillanat, mikor Tom rájött, hogy egyik kezében egy
hógolyót tartogat.
Gyorsan ledobta.
Jól tette, hogy ledobta, és el akarta tüntetni a nyomokat, csak egy kicsit későn.
- Te vesztettél! – vigyorodott el Bill.
- Mi a… oh, te annyira halott vagy, ahogy
haza értünk. – nézett rá Tom tágra nyílt szemekkel. Aztán vett egy nagy svungot
és elfutott.
Bill majdnem belefulladt a nevetésbe,
ahogy nézte, amint Tom megpróbál elmenekülni Georg és Gustav elől, a bő
nadrágjában. Mondani sem kell, hogy nem igazán sikerült. És miután visszatért a
két barátjuk és ikertestvére mellé, Tom addigra már nagyon, nagyon vizes volt,
és nézett öccsére, mint aki kész megölni őt.
Egy bolyhos kék ujj mutatott Billre. –
Halott vagy!
Bill csak kuncogott.
***
- Miért nézel így rám? – nézett Bill
Tomra a válla fölött a kakaót kevergetve, amit épp akkor készített. Egy kicsit
aggódva konstatálta az egyre nagyobb vigyort Tom arcán.
Tom a konyhaszigetben ült, az asztalra
könyökölt, az állát pedig összekulcsolt ujjain támasztotta meg. Egy nagyobb
melegítőt viselt, amit Bill adott neki kölcsön. Igazán kényelmes volt. A háta
még egy kicsit fázott a hidegvíztől, ami ráolvadt mire hazaértek, ezért egy
bolyhos törülköző volt a vállára vetve.
Tom figyelte Billt.
- Tom! – Bill egyre nyugtalanabb lett.
- Ó, semmi Billa. – Tom hangjából csak
úgy csöpögött a gúny. – Csak épp próbálom kitalálni, hogyan foglak megbüntetni,
amiért rám kented az egészet és ilyen vizes lettem miattad.
Bill csak nyöszörgött és egyik lábáról a
másikra lépkedett.
- Sajnálom Tom, ez csak… nos, ez
szerintem király volt. Te is nevettél volna a helyemben.
Tom nem vitatkozott, mert ez valószínűleg
így van.
- Nem ez a lényeg.
- Ah. – hajtotta le a fejét és a két
bögre kakaót átrakta az asztalra. – Akkor legalább várd meg, amíg kész vagyunk
a díszítéssel, jó?
- Persze, nem sietek sehova. – Tom már
úgy érezte, hogy legszívesebben elengedne egy őrült gyilkos sátáni kacajt, de
tartotta magát.
- A fenébe. – nyöszörgött újra Bill.
Természetesen csak viccelődtek, de Tom
ténylegesen vissza akarta adni ezt a kedves ajándékot Billnek. Sok büntetésre
gondolt, miközben állt a zuhany alatt és próbálta újra életre kelteni a
végtagjait, de egyik sem bizonyult kielégítőnek.
- Rendben, először a fa? – hagyta el a
gondolkodást egy pillanatra Tom, és a lakás díszítésére koncentrált. – Vagy
valami más?
- Más. A fát szeretném utoljára
megcsinálni. – Bill a szatyrok felé ment, és elkezdte kipakolni a különböző
díszítő elemeket. Vettek hókristályokat, amiket az ablakba lehet akasztani, meg
gyertyákat, apró, aranyszínű rénszarvasokat és egy nagyon aranyos porcelán
macskát, aki egy piros szalaggal játszik a mancsai között.
Tom és Bill elrendezték a különböző
tárgyakat a lakásban, közben mosolyogtak és vicceket meséltek, Bill még
énekelni is elkezdett egy karácsonyi dalt, amikor pedig Tom is beszállt,
majdnem hátraesett a nevetéstől.
Egyre több volt a fény és csillogás, persze nem csak a lakásban, hanem Billen is a díszektől.
Gyönyörű fényfüzér lógott az erkélyről is.
- Tom, tudnál segíteni ezzel? – Bill
egyik kezében egy csokor fagyöngy volt, a másikban pedig kalapács és néhány
szög. Úgy döntött a folyosóról bevezető ajtóban lenne tökéletes helye.
- Persze. – Tom megfogta a kalapácsot és
a szöget, aztán hozzálátott, hogy gondosan beverje a falba, aztán az ajtó fölé
akassza a fagyöngyöt. – Kész is.
- Köszönöm. – mosolyodott el Bill, és
felnézett a növényre a fejük felett. – Alig tudom kivárni, amíg Georg és Gustav
egy időben besétál alá.
Tom elnevette magét, és tekintete
találkozott ikertestvérével. Ekkor vette észre, hogy a fagyöngynek talán nem
is kell mellőznie a csókolózó párok látványát addig, míg beállít a két G. – Hm…
Bill.
- Hmm? – nézett rá Bill is. Tom
elmosolyodott a látványától, Bill ugyanis mindenhol csillogott a díszektől és
most úgy festett, mint egy sétáló karácsonyfa.
Tom felbökött fejével a gyöngyök
irányába.
Bill körülbelül három másodpercig
bámulhatta a növényt, majd Tomot, aztán újra a gyöngyöket, mire szeme végre
visszatért Tom arcára. – Oh.
- Igen. – Tom nem tudott nem mosolyogni.
Bill a lehető legártatlanabb őzike szemekkel nézett rá, amit életében látott.
- Ez azt jelenti, hogy, meg kell, hogy… -
Bill nem fejezte be a mondatot, csak tett egy jelzésértékű mozdulatot a
kezeivel.
- Nem tudom. Ez mindenkire vonatkozik,
nem? Vagy csak azokra, akik nem családtagok? – Tom öntudatlanul közelebb
lépett, szemei pedig lesodródtak ikertestvére puha ajkaira egy pillanatra.
- Nem tudom… mármint… - Bill ajkai kissé
elnyíltak, és ő is tett egy lépést Tom felé, kezét pedig mellkasára simította.
– Nem hiszem, hogy csak azokra.
- Mhm… - szabad kezével megfogta Bill
derekát, és közelebb rántotta magához. Aztán Tom közelebb hajolt, és így az
ajkaik is egyre csak közelítettek egymáshoz nagyon lassan. Végre
találkoztak félúton, Tom nem volt képes másra, csak élvezni, hogy milyen jó
érzés a sajátjain érezni Bill puha ajkait. Senki nem csókolta még Tomot úgy,
mint most Bill. Az ajkaik mozogtak, de olyan szelíden.
Csak egyetlen csók volt, finoman mozogva,
ajkak az ajkakon, de mikor Tom vissza húzódott, szemében igazi rajongás csillogott,
és Bill arca is vörösen izzott.
- Nekünk el kéne… - kuncogott Bill és
intett, hogy menjenek ki a fagyöngy alól. Tom elmosolyodott és bólintva
kisétált a nappaliba. Hébe-hóba Billre sandított, aki csak mosolyogva figyelte
őt és édesen elpirult mindig.
Mikor végre eljött a fadíszítés ideje,
Tom csak a vágyat érezte, hogy újra a sajátján érezhesse Bill ajkait. A vicces
pedig az volt, hogy még csak nem is igazán borult ki ezen. Amikor megcsókolta,
Tom csak azt érezte, hogy ez egy újabb módja annak, hogy elmondja Billnek,
mennyire szereti őt. Nem gondolkodott romantikusan erről, vagy ilyesmi, ő csak
nagyon szerette.
- Rögzíted ezt a fa tetejére? – adta Tom
kezére az aranyfüzér végét, míg ő eligazgatta kezében a tekercset.
Tom azt tette, amire kérte, és hamarosan
oldalra döntött fejjel, nevetgélve nézte amint Bill a fa körül ugrándozik,
hogy körbetekerje a dísszel. – Ez egy eredeti módja a szalag felrakásának.
Bill kuncogott, ahogy végzett a
szalaggal, átugrándozott Tomhoz és kedvesen mosolygott rá. Bill lehajolt és
felvett néhány szívecskét és egy angyalkát, ami menne a fára, mikor felállt Tom
közel hajolt hozzá és lopott tőle egy gyors csókolt, közben pedig elvette a
kezéből az angyalt aztán mosolyogva a fára akasztotta.
Tom kapott egy újabb csókot Billtől,
mikor épp egy szívet aggatott a fára az angyalka mellé.
Aztán a fiúk végül csak összeborultak a
kanapén, nem törődve azzal, hogy végtagjaik merre állnak.
- Fogalmam sem volt, hogy a dekorálás
ilyen fárasztó lehet.
Tom nevetgélt Bill szavain és átkarolta
ikre vállát. Nagyon szerette volna megcsókolni Billt… megint. Mégsem kellett
megtennie. Bill csókolta meg őt.
- Hm… mit gondolsz, ez nem furcsa Tomi? –
húzódott vissza még csukott szemekkel Bill, és Tom csak bágyadtan nézte a fiú
nyelvét, ahol megnyalja az ajkait. Pár centire voltak egymástól. Tom még a
kakaó illatát is érezte ikertestvére lélegzetében.
- Miről kéne azt gondolnom, hogy furcsa
Bill? – Tom Bill nyakára simította a kezét, és lágyan húzta közelebb magához,
míg végül Bill feladta és bemászott Tom ölébe. Úgy ölelte bátyját, mint egy
követelőző cica.
- A csók. – motyogta Bill és orrával
megsimította Tom arcát.
- Nem, neked igen? – kezei Bill hátát és
derekát cirógatták, aztán végül a combján állapodott meg, és lágyan
megszorította.
- Nem. – mosolyodott el Bill. Tom a bőrén
érezte mosolyát. – Mármint, én is megcsókoltam anyukámat így mikor kicsi
voltam. És te és én, nos, nem voltunk együtt, amikor fiatalok voltunk…
- Szóval ez most így fair. – fejezte be
Tom Bill mondatát és magához szorította testvérét.
- Igen, ez szuper, nem? – Bill keze
felsiklott Tom mellkasára, másik kezével pedig maga felé fordította Tom állát,
hogy ajkaik újra találkozhassanak.
- Igen. – Tom szavai Bill száján suttogtak,
a fiatalabb iker pedig újra megcsókolta.
Csak apró csókok voltak. Csak az ajkak
finom mozgása egymáson. Nem volt nyelv, sem fogak, vagy bűnös piercingek. Csak
csók.
Bill adott három puszit neki, aztán
megérezte Tom ujjait az oldalán, aki halkan kuncogott. – Revans idő!
Bill a padlóra gurult, miközben testvére
már szinte félholtra csiklandozta, ami Tom szerint viccesebb volt, mint azt elgondolta.
Bill nagyon csikis volt, és úgy
vonaglott, sikoltozott és nevetett, mint egy őrült. Mikor Tom végül abbahagyta,
mindketten lihegtek, végtagjaik összefonódtak és csillogó szemekkel néztek
egymásra.
Amikor végül lefeküdtek aznap éjjel,
ahelyett, hogy egy jó éjszakát ölelést kapott volta, Tom kapott egy jó éjt
csókot.
2 Comments
Jujj hát ez nagyon jó lett szerintem nagyon ügyes vagy és alig várom a holnapi részt!!
VálaszTörlésKöszönöm a dicséretet, nagyon kedves vagy! Igyekszem minél korábban hozni. :)
Törlés