Coming soon

by - 1/04/2017

Sziasztok!

Amiért most elsősorban írtam nektek, hogy lenne egy történet, a címe Bad Romance, amit egy szuper író (Carmen) még régebben elkezdett fordítani, én pedig engedélyt kaptam rá, hogy befejezzem. Isteni történet, TH fanoknak kötelező, de szerintem anélkül is egy nagyon jó történet. Alternatív Univerzumban játszódik, régi korokban, van benne háború, romantika, egy kis tiltott szerelem és senkinek nem kell megijednie, bizony testiség is. Nem is kevés, és nem is akárhogy tálalva! Én imádtam a történetet. Sajnos a THF oldalon már nincs fent, én Carmen-től kaptam meg az eredeti angol történetet, ezért nem lesz hova hivatkoznom majd, viszont jelezze aki szeretné elolvasni angolul is. 

Most linkelem a már elkészült részek lelőhelyét, mert onnan fogom folytatni, ahol Carmen abbahagyta. Úgyhogy akit érdekel majd a történet, először olvassa el őket, én pedig előreláthatólag talán egy, de az is lehet, hogy két hét múlva hozom a folytatást. Azért is írok most, mert akarok időt hagyni, hogy elolvassátok az elejét. :) 

Egy BDSM tündérmese



Eredeti szerző: pseudonymph
Fordította: Carmen (1-4) Sophie-Anne (4-8)
Korhatár: +18!
Kategória: Slash
Szereplők: Bill Kaulitz, Tom Kaulitz, Georg Listing, Gustav Schäfer
Műfaj: Alternatív Univerzum, Dráma, Romantika Twincest - Not Related
Fő párosítás: Bill/Tom
Mellék párosítás: nincs
Figyelmeztetések: Felnőtt tartalom, BDSM, Erős perverzió, OOC, verés, megalázás
Részek száma: 8 Folyamatban 

1. Egyszer volt, hol nem volt    >>>   Part 1    Part 2    Part 3
2. Egy messzi földre utazott herceg   >>>   Part 1   Part 2
3. Tiltott gyönyörök birodalma   >>>   Part 1   Part 2
4. Árulás   >>>   Part 1

>Folytatás<

A 4. rész második felével pedig majd én fogok jelentkezni ígéretemhez híven. :) Én imádtam ezt a történetet, Carmen nagyszerűen fordította, szerintem ti is szeretni fogjátok. Remélem nekem is menni fog élvezhetően. :) 
Jó olvasgatást hozzá!






Talán ez is tetszeni fog

11 Comments

  1. Bele olvasgattam, de nem volt sokra időm sajnos, így véleményt teljesen nem tudok alkotni. De kíváncsivá tett ez a történet, szívesen olvasnám a te fordításodban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök. Azért is akartam időt hagyni neki, hogy mire én megérkezem vele, már nagyjából sikerüljön elolvasgatni az elejét mindenkinek, akit érdekelhet.
      Én tényleg imádtam, szerintem iszonyú jó kis mese, bár furcsa ezt a jelzőt használni rá, itt-ott elég durva, és még csak durvább lesz. De hmmm szerethetően durva. Ilyen lehet? :D Na ez ilyen. :)

      Törlés
  2. Ezt már elolvastam, mikor a Placebos-at ajánlottad. :) Már akkor is nagyon tetszett, sajnáltam, hogy félbe maradt. Nagyon várom. :)

    VálaszTörlés
  3. Ó, hát akkor ez már nem a lehet hogy befejezed kategória, hanem a tuti hogy befejezed ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, meg hánytam vetettem magamban és sikerült elhatároznom magam. :D Még kicsit odébb van mire sikerül posztolnom, de addig is előkészítettem a terepet. ;)

      Törlés
    2. Sok sikert a pornófejezetekhez! :D Én szerintem azok miatt hagytam félbe. A többi sima ügy, de azokkal megszenvedtem, hogy élvezhető legyen... :)

      Törlés
    3. A megfogalmazás maximálisan helytálló! Valóban komplett fejezetekről van szó. Ezt vajon miért csak most érzem, mikor már elkezdtem? :D Ettől függetlenül most már, ha belerokkanok is végigcsinálom! :D

      Törlés
    4. Én is csak utólag éreztem. Mert olvasni könnyű, de leírni magyarul, annyira nem :D

      Törlés
    5. Ebben a pillanatban is épp ezen melózok és huh. Erősen mély vízzel indult a dolog. Szerintem az egyik, ha nem A legdurvább együttlétük következik rögtön, ennek a fejezetnek a második felében. :D Ha ezen túl leszek, legyőzhetetlennek fogom érezni magam. Onnantól semmi sem foghat ki rajtam. Hah :D

      Törlés